
Veronika

Balla Veronika
Sokaktól hallani, hogy Rimaszombat és környéke tele van jobbnál jobb és nagyon tehetséges zenészekkel.
Ezért is lett Balla Veronika a RITMO zenekar énekesnője. A helyi zeneiskolában a zongora szak mellett párhuzamosan operaéneket is tanult. Veronika a Blaha Lujza nép-és táncdalének országos fordulójának az első helyezettje, majd ezután szerződést kapott a Happyforever nevű osztrák zenekarban.
Sörfesztiválokon, bálokon, születésnapokon és egyéb más rendezvényeken vettek részt Bécs és környékén. Hazatérve aztán a Refresh zenekarral szórakoztatták a hazai nagyérdeműt. Az élet végül is úgy hozta, hogy Komáromban fejezte be tanulmányait, itt alapított családot, és végül lett a RITMO zenekar tagja. Érkezésével színesebb és izgalmasabb lett a zenekar hangzása és repertoárja is.
